1999 - 2022


Kedves jelöltek, ügyfelek, kollégák, partnerek illetve errejárókelők!

A Mimox Gyöngyhalászat most megszűnik*, kivonul a piacról, beszünteti tevékenységét. Ennek számos oka van, fogalmazzunk úgy, hogy 42. Másképpen szép volt, jó volt, elég volt. A csúcson kell abbahagyni, és az Univerzumtól jött is egy pecsétes igazolás arról, hogy annyira jók voltunk, hogy nincs tovább.
:P

Köszönöm Magyarország összes guru geekjének azt, hogy annyira jófejek vagytok, hogy olyan sokat tanultam tőletek, hogy mindig számíthattam rátok, hogy olyan nagy lelkesedéssel osztjátok meg másokkal a tudásotokat, és, hogy a morcona kocka arcotok mögött hatalmas és toleráns szívek laknak. Köszönöm, hogy beengedtetek a világotokba, hogy szépen lassan tényleg érteni kezdtem, hogy miről beszéltek. Minden jelölt, akit valaha interjúztam, hihetetlen élmény volt így vagy úgy, az általam meginterjúvolt több mint 7500 illető életén és szakmai munkáján keresztül beleláthattam a világ dolgainak mozgatórugóiba, insider infóiba.

Köszönöm az összes volt Mimoxos kollégának az életérzést és az élményt, és azt, hogy embert faragtatok belőlem. Mimoxosok voltak: Basa Veronika, Berend Ágota, Csík Mariann, Dobosné Schleer Zsuzsanna, Ébend Gábor, Fikó Attila, Galambos Judit, Hadházy Klaudia, Halász Roland, Horváth Attila, Kajtár Orsolya, Karisztl Szilvia, Koleszár Szilvia, Kulcsár Gergely, Kulcsár Júlia, Lőrincz Orsolya, Marton Blanka, Pápai Aranka, Pápai Bernadett, Polonyi Melinda, Sajósi Krisztina Éva, Szalai Andrea, Szögi Balázs, Toldi Ádám, Tóth Tímea és Andy Clark. (Oh stop looking at your notes Andy, Pál Pató is not a candidate!)

Köszönöm az ügyfeleknek a bizalmat, a sok tanulási lehetőséget, torokszorító, megható és poénos pillanatokat. 3 világválságot éltünk túl, és mivel most van a coming out pillanata, hadd mondjam el a speciális hálákat a megfelelő helyekre.

Köszönöm Gönczi András (ex-Microsoft Magyarország), hogy elárultad nekem, hogy amit az MS-nek műveltem, azért pénzt is szoktak adni, és te is hajlandó voltál, és így lettem fejvadász. (Mekkora feeling már, hogy életemben először a Microsoftnak vittem embereket, utoljára meg a Google-nak.)

Thank you Tibor Födelmesi at MSAS (->Exel Global Logistics-> DHL) for saving us from the dotcom crisis – if it’s not your phone call in 2001 we wouldn’t have survived. By letting us be involved in logistics, we had the opportunity to dive deep into the workings of supply chain management and freight forwarding, plus I personally owe this industry the most exciting and outright Hollywood-ready interview stories, which have never been surpassed by any geek. :D

Thank you, managers of the Walt Disney Internet Group in 2004 for choosing us, especially to Myles McBean, so that we could go back to Technology recruitment and for the opportunity to put together such a team that they don’t seem to be able to let go… (Chris, they are STILL together!) Tibu, Kolos, Erik, Miki, Sanyi és a többiek... annyira kurva jó fejek vagytok!

Thank you managers at Morgan Stanley so that we could grow to be larger than life and experience the very first JVM shit with the C++ multithreading shit. And design patterns. Lots of them.

Köszönöm Boros Tamásnak az egész SEI/Connexis/ROC/Ygomi élményt, iszonyat jó sztorikat, vicces interjúkat, és a „Spend a day in Debrecen!” Programokat. Az M3-as autósztráda Debrecenig tuti, hogy a Mimox-Ygomi együttműködés miatt jött létre túlkép.

Köszönöm Katona Ramónának a 2009-es mentést, akkor tényleg úgy volt, hogy megszűnünk, mert jött a válság és már széthordtuk a növényeket is az irodából és leállítottuk a mail szervert, amikor jött a hívás, hogy kéne 30 ember a Nuance-Recognitába. Ez április 30-án volt, és az ajánlatot még februárban adtuk be, hát így kell majdnem szívinfarktust okozni.

Köszönöm Varga Ádámnak, és a teljes SMP csapatnak és menedzsmentnek a Covid alatti harmadik mentést, azt, hogy fixen melót adtatok, és minden annyira simán ment, leszámítva a Devopsokat, de az már csak ilyen. Ágóra vigyázzatok jól, búcsúajándékom egy minősített gyöngyszem…

Thank you, Viola Petra, Simon O’Connor and Emma Fallone at Google for choosing us and trusting us and the experience when the hard core super awesome candidates were actually overwhelmed by our reach-outs and some of them even became sentimental AND/OR timid, which is a rare sight nowadays when it comes to software engineers.

And finally thank you Tamás Varga (aka awesome leader, candidate, client) and everyone else at Fine + Rare, I love this project so much, that I can hardly let it go. I guess, it’s the wine. Yes, that should be it.

No és akkor…

Végtelenül hálás vagyok Balatoni Dávidnak, aki az utolsó órákban mellettem volt és segített abban, hogy ezt az oldalt itt és most láthassátok. Nem csak azzal, hogy kijavította a html-emet (hogy valamennyire 2022-esnek nézzen ki), továbbá leadott nekem egy FB integráció, VS Code és Github gyorstalpalót néhány órán belül, hanem hogy megértő kedvességet tanúsított webes botladozásaimhoz, miközben éppen sírni akartam leginkább a meghatottságtól, mert hát a Mimox mégiscsak a gyerekem, és most el kell engedjem. Eszembe jutott, hogy az első website-ot is én csináltam, azt tök egyedül, 150K se volt összesen, és milyen szépen bejött wap-on IS.

Köszönöm Tóbi Tamásnak a MINDENT. A védelmet, a magyarázatokat, az okításomat, a telefonos hotline-t, a többszörös megmentésemet (és a cégét), azt, hogy Joly Jokerként bármilyen pozícióba is be lehetett mutatni, mindig helyt állt, mindig tudta, és még most is tudja, mindig jófej, mindig annyira, de annyira gyöngyszem, hogy na.

Rigó Tamásnak a megasok óra SQL okítást, a segítséget a sok adatbázis migráláskor, illetve ezzel együtt az Azure-os pályára állításomat. De azt Kőnig Tibornak is köszönöm – miatta lett a Mimox a magyar piac egyik legörlibb adoptere, ami a cloud fanatiqságot illeti.

Gömöri Zoltánnak az anyázással egybekötött mindenhez is értést, amitől azért elkezdtem kapizsgálni ezt-azt a mailserverekről, a networkingről, a cloudról és igen, tudom a YAML az minek a szerelemgyereke.

Varga Dani Döncinek az Exchange Server-es okításom jump startját és a rengeteg képeslapot, amit a Mimoxnak küldtél, amivel egyébként lazán lepipáltad Amelie kertitörpéjét és amitől annyira menőnek éreztük magunkat, hogy na.

Piret Endrének a rendszergarázdasággal egybekötött csapatépítő kirándulásokat és a háttérben megbúvó lelki támogatást akkorra, amikor "vigyél el innen oda, ahol senki sem jár" napjaim voltak.

Jánvári Gusztáv Maestronak a leges-legelső software engineering tesztünket, a nagy szívét nekije, Borsós Dávidnak meg a második, a harmadik és a negyedik tesztet és sok óra lelkizést.

Titának, hogy vagy nekem.

Special thanks to a legjobbabb gyöngyszemeknek, ügyfeleknek, beszállítóknak, partnereknek és az ország legjobb tanárainak, mert mindig jó időben jött a jó kérdés, a jó válasz, a jó duma és a jó dumcsizás, a jó tanács, a jó lecseszés, a jó szurkolás, és leginkább az állandó kölcsönös tisztelet – mert tudtam, hogy itt vagytok, hogy felhívhatlak, hogy megmondjátok, hogy elmagyarázzátok, hogy ha kell, akkor megnyugtattok vagy segítitek valamelyik elborult ötletemet. Köszönöm, hogy felnézhetek rátok, sokkal kisebb, mint három, jó?

Antunovics Mónika, Bagi Miklós, Bauer János, Berke János, Boros Tamás, Borostyánkői Mátyás, Czakó Krisztián, Czirfusz Tibor, Csányi András, Csongrádi Balázs, David Young, Debreczeni Barnabás, Drescher Szilvia, Duda Ernő, Fenyő Balázs, Ferenczi László, Fröchlich Péter, Gábriel Ákos, Gervai Péter, Hadas Sándor, Halácsy Péter, Hassan Charaf, Hingyi György, Hodicska Gergely, Horváth Ádám, Horváth Balázs, Horváth Katalin, Iváncsy Gábor, Jágri Ilona, Józsa Kristóf, Juhász Pici, Juhász Zoltán, Kádár Tamás, Kadinger András, Kelenhegyi Péter, Kellner Dénes, Kerekes Attila, Kollár Attila, Kollár László, Komoróczy Tamás, Kora András, Korn András, Kovács Lajos Luigi, Kovács Péter, Lehel Nikolett, Lévai Judit, Lóth Tamás, Magosányi Árpád, Magyar Zoltán, Marosi Imre Jumu, Maroy Ákos, Mezei Zoltán, Mihályi Antal, Miskolczi Zsolt, Molnár Ágnes, Németh UX Ádám, Orosz Gergely, Ördög Ivett, Palócz István, Pasztuhov Dániel, Peltzer Klára, Pető Zsolt, Pócsi György, Pogácsás Emese, Pohly Ferenc, Porkoláb Zoltán, Raksányi Zsolt, Reményi Zoltán, Répásné Babucs Hajnalka, Sima Dezső, Sipos Ádám, Sisák Zoltán, Smulovics Péter, Szabó Márton, Szabó Viktor, Szalontay Zoltán, Szász Péter, Szerb Tamás Toma, Szirják Csaba, Szirtes Gábor, Szmozsánszky István, Tamaskovics Zsolt, Tímár Gergely, Tomka Gergely, Trézing Ferenc, Turi Péter, Uracs Tamás, Utasi Ákos, Vajda Tibor, Veres István, Verhás Péter, Vincze Gábor, Virga Kriszta, Wesselényi Andrea, Zalka Ernő.

És végezetül köszönöm Magyarics Péternek, hogy anno belémverte az angolt, anélkül semmi nem jött volna össze. És köszönöm Kósa Jánosnénak, hogy megtanított a világot összefüggéseiben nézni.

És még kihagytam egy csomó mindenkit...

Elbocsájtó szép üzeneteket, anyázásokat, verseket, virágokat itt alább lehet hagyni, de ha nincs kedved FB-s loginnal megnyilatkozni, akkor írhatsz privátban. A mimox.com domain az enyém volt mindig is maszekban, és enyém is marad, ha csak ki nem perkál érte valaki 150 misit.

Hú, ez hosszú lett, remélem minden br-t és p-t jól beraktam.

Egyszóval viszlát, és kösz a halakat!

Budapest, 2022. június 12.



Csudi



ui: Panni, Badi, most már csak két gyerekem van, ti. Nektek is köszönöm, hogy elviseltétek a harmadikat, és, hogy időm egy jó részét neki szenteltem, de most már tiétek vagyok mint mama.




*A Mimox Kft. jogilag nem szűnik meg, amíg szerződéses kötelezettségei fennállnak.